A görög Dionysos Semelé és Zeus fia, „a nagy szenvedélyeket felszabadító és felkorbácsoló eksztázis”, a bor, a mámor és a termékenység istene. Ő az, aki minden fegyelmező és feszélyező korlátozást megszüntet az emberek között, ugyanakkor a létezés biztonságát jelentő határokat is ad. Dionysos tehát odaadást követel a néptől, s cserébe a bort ajándékozza. (De jaj annak, aki ezt az örömöt nem fogadja el...) Epiphaniája (megjelenése) is általában adományával függ össze, azaz a szőlőműveléssel, borral kapcsolatos. A hagyományok szerint ünnepein bor bugyog föl a földből. Ezeket a népi mulatságokat a szőlő betakarítása után tartották, hasonlóan a nálunk ismeretes szüreti bálokhoz.
„A nép szüreti vidámsága különböző játékokban jutott kifejezésre. Ilyen volt az askolia: a fiatalság fél lábbal az olajjal bekent táncolt és bukdácsolt az egybeverődött tömeg mulatságára. És ilyenek voltak azok a hangos álarcos felvonulások is, amelyek hozzájárultak az athéni dráma – főleg a vígjáték – kialakításához.” – Írja Trencsényi – Waldapfel Imre.
 |
| Dionysos |
A Dionysos-kultusszal kapcsolatos szertartások tehát már igen korán bővelkedtek dramatikus elemekben. Igaz, Déméterhez, a földművelés és Artemishez, a vadászat istennőjéhez is köthetők hasonló népszokások... Dionysos termékenységi ünnepein azonban szerepet játszott az álarc és a tánc, amelyek fontos kellékei voltak a varázslatnak. A bor és a mámor istene ugyanis önkívületbe hozta követőit és képessé tette őket arra, hogy mással azonosítsák magukat. Az álarc viselője eksztázisában tehát azonosult azzal, akinek képét magára öltötte, azaz megszemélyesített egy másik alakot. A ’megszemélyesítés’ helyett használhattam volna a ’megtestesítés’ szót is, az is helyénvaló volna, hiszen az átszellemüléssel, más bőrébe bújással gyakorlatilag megszületik a színház. Így ezekre a szertartásokra már kétségkívül igaz Erika Fischer-Lichte 1983-as teatralitás-definíciója: „A megtestesíti X-et, miközben S nézi.”.
A népszokásokból állami ünnep alakult ki, Peisistratos i.e. 534-ben, az Akropolis délkeleti lejtőjén kijelölte a Dionysosnak szentelt ligetet, amely helyet adott a Dionysiának, a drámaversenynek. A Nagy Dionysiára márciusban, azaz a tél végén került sor. Az athéni polgárnak joga volt részt venni az ünnepeken, sőt később mindenkinek járt a teorikon, azaz a nézőpénz, amellyel „kárpótolták” az azon a héten kiesett jövedelmet. A tavaszi verseny megtekintése, tehát nem szórakozás céljából történt, hanem fontos közéleti jelentőséggel bírt. Az első nap áldozati felvonulással kezdődött, amelyen az isten templomához gyűlt nép ünnepi körmenetben a szent ligetben található színházba ment, ahol megtekintették a dithyrambos-kórusok versenyét. A második napon a komédiaversenyre került sor, amelyen öt művet adtak elő. A harmadik-negyedik és az ötödik napon következett a legfontosabb esemény, a tragédiaverseny. Ezeken a napokon egy-egy költő tetralógiáját (három tematikusan összefüggő tragédiát és egy szatírjátékot) adták elő. Az ünnep a verseny győzteseinek kihirdetésével zárult. Dionysos tehát a bor és a mámor istene, az, akinek kultuszához köti (az európai kultúrkör legalábbis) a színház születését.
A http://dionuszosz.blogspot.com/ oldal tematikájában – nevéből adódóan – főleg színházzal kíván foglalkozni, de nem zárkózik el más mámort okozó kultúrtermékek bemutatásától sem. Írói elsősorban a világban nyitott szemmel közlekedő emberek, csak másodsorban Veszprémben, 2005-ben utoljára indított színháztörténet –magyar szakos képzés bölcsészei. Az alkotók célja tehát nemcsak a szakszerű (előadás)elemzések publikálása (bár ez is megeshet), hanem a kedvcsinálás, programajánlás is. A csoport tehát közösen (és nagyképűen) Dionysos isten bőrébe bújik (ha már a teatralitásnál tartunk) és próbálja olvasóit is a varázslat részeseivé, átélőjévé tenni.
Legyünk tehát együtt egy kicsit mások (X), mint a hétköznapokban (A), vagy ha ez nem megy semmiképpen, akkor legyünk legalább az S abban a nyomorult definícióban!
